Mesi világa

AZÓTA

1945. május nyolcadikán végetért a második világháború.
Új időszámítást vezettek be.
Meghirdették a világbéke korszakát.

És azonnal nekiláttak.

Fogságba terelték a különböző közkatonák millióit,
százezreket őriztek a világ annyiféle megfigyelő táboraiban,
tízezreket vetettek börtönbe a béke glóbuszán,
kémek és ellenkémek, árulók és hitvallók
százait ítélték el történelmi ragyogású perekben;
tökéletessé tették a tudomány lehazárdabb felfedezését,
kidolgozták a totális csapás és ellencsapás
biztos rendszerét, felülmúlhatatlan eredményeket
értek el a vegyi fegyverek, a napalm,
a bénító, a lombtalanító, a szikesítő eszközök humánus
alkalmazásában, kétszer több bombát gyártottak és dobtak le
a félelemtől tátogó falvakra, mint amennyit a második
világháborúban Európára szórtak, azóta csaknem annyian
haltak meg a sárgák, feketék és fehérek közül
faji és az osztálygyűlölet dühöngéseitől,
mint a második világháború gázkamráiban,
legalább háromszor annyi forradalmárt végeztek ki,
mint amennyi meghalt a spanyol forradalomért,
százezreket öltek meg kibogozhatatlan helyi háborúkban,
azóta az emberiség lelkét nagyobb bűn terheli a vietnámi
krizantém lelkű nép törvényesített irtásáért, mint
az ukrajnai tömegsírokért, azóta több cinizmus, szadizmus,
nemzeti gyűlölet és előitélet szabadult a Földre,
mint amennyit Hitler apparátusa megtestesített; a pénz,
a hóditó vágy, a rossz kézbe került hatalom
több bűnt követett el a harmadik világban,
mint a gyarmatosítás még visszafizetetlen négyszáz esztendeje,
tankok csörömpöltek át elszánt kis országok forradalmain,
felszántották és sóval behintették Lumumba nagy termőföldet
ígérő lelkét, századunk segesvári csataterén ledöfték Che Guevarát,
Made in USA fegyverekkel lelőtték Amerika két fiát, akik nemcsak
a Holdra, józanabb Amerika földjére akartak lépni,
megölték Kinget, a négerek fülledt nyomorának
ablaknyitogatóját, a dél-amerikai indiánok közül
többet irtottak ki, mint amennyit Corteznek és
a kondás Pizzarónak ennyi idő alatt sikerült.

A kis kövér Olaszország ujjai közt szopogatja
Európa fülemüléit, felfalja fürjeinket,
az ember jóllakottan kiüríti sok száz pusztuló
lelkes állat delikát húsát, emancipált prostituáltjaink
kivesző madarak tollaiba takarják pucérló testüket, égre
terpesztett lábaikra fital-fókabőr-csizmát huzigálnak,
a gépkocsis urak kiirtják a történelmi városok isteni
galambrajait, mert azok lemocskolják a karosszériákat,
a város lélegző kertjeit leöntik betonnal a parkolóhelyekért.
Azóta beszennyezik a Föld édesvizeit, sugárzóanyagokkal
megmérgezték a világtengereket, fertőzővé
tették a levegőeget, aknamezővé az országutakat,
támaszponttá a Holdat, arzenállá a sztratoszférát,
új szíveket és új rettegéseket ültettek belénk,
szelid igényeinket elgyávítja
a rentabilitás, a racionalizálás, a termelékenység hisztériája,
legjobb szellemeink
gondolatai közül eltűnik az emberi üdvösség
megtervezésének gondja, kiszorítja
a világűr meghóditásának eufóriája. Halad a dologi világ,
és megtorpan az ember, kényelmesebb az élet,
de szomorúbb. Sokkal többet tudunk a létről,
mint amennyivel még el lehet viselni, felfedezünk
mindent az anyagról, s elveszti önbizalmát
az emberi szellem. Szabályozzuk a temészetet
s felfal szabályozhatatlan természetünk,
ennyi tökéletes tárgy között
tökéletességéből mind többet veszít az ember.

És azóta újra és újra nekilátunk, jóra összeesküvők,
megcáfolni e történelmet,
s felhozni valamit az emberiség mentségére.
 

Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- ,,Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...

MÉG NEM ELÉG!

Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.

Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!

Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!

Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég: - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Ez a folyó...

Ez a folyó itt mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna,
---az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.

Mintha élet lenne az élet,
éltetne is,--míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.

Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.

És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz---mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.

Minden dolog teszi a dogát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!

A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.

MInden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta:
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.

Ami van mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendbe lenne.

Világunk mintha már az lenne,
minek az ember elképzelte,
s benne semmi dolgunk se lenne,
s mintha belenyugodnánk ebbe.

A négerek meg én
PÁRIZS, 1962. KARÁCSONY ESTÉJÉN

Csak a négerek ültek egyedül
meg én.
Én sápadtan a vágytól,
ők meg
feketén.

A kívülrekedtek
Párizs közepén.

A hideg dobverői
a bőrünkön peregtek.

A tűzfalakon lüktetve zabáltak
a mélytengeri fények.
Remeterák-város tetején
millió reklám-állat.

Utak autó-szőnyege;
a suhanás puha bársony.
Stoplámpavirágok a lába előtt:
- a Diadalív alatt
bevonult a Karácsony.

Kilőtt rakéta:
- szállt a város!
A röppályát kereső élet
nyomjelző fénye ha rámhullt,
én fehérebb lettem a fényben,
ők meg csak feketébbek.

Menetoszlopait küldte, dalolt,
lobogói alatt jött hódítva a fény,
szinte dobolt
a sorozat
a járda kövén.

De a négerek csak ültek feketén,
és sápadtan a vágytól
szinte ragyogtam én.

Csak a négerek voltak egyedül
meg én,
én már ragyogva a vágytól,
ők meg
feketén.

Csak a négerek meg én,
sápadtan a vágytól,
ők meg feketén.

Csak a négerek meg én,
sápadt fehéren -
ők meg feketén.

Sápadtan én,
ők feketén.

Csak a négerek
meg én.